Plutó a Vízöntőben

(2023-2043)


A Plútó 2023-as Vízöntőbe lépése az év egyik legnagyobb asztrológiai eseménye. Társadalmi-politikai szinten mindenki érezni fogja ennek a jegyváltásnak a hatását… Ha pedig személyesen is érint, akkor az klassz lesz, merthogy amikor a Plútó egy vagy több égitestünkkel a születési képletünkben nehéz aspektusba kerül, az bizony életkrízist eredményez! Több éven át húzódó lehetőséget kapunk az önátlépésre, kitartásra, önmeghaladásra. Mivel a Plutó ciklusa közel 250 év nincs olyan ember, akit megkérdezhetnénk, hogy milyen volt. Hatása generációs, azaz huszon-évek alatt fejti ki befolyását az emberiség kollektív tudatára. Érdemes megnézni, hogy mi minden történt a történelem színpadán az előző ciklusokban. Ez az időszak nagy átalakulást hoz majd az információs technológiában, a közösségekben, a tudományban és jelentős társadalmi zavargásokat is okozhat.

A Plútó főbb kulcsszavai a teljesség igénye nélkül: transzformáció, újjászületés, erő és hatalom, tudatalatti és titkok. Ezek lesznek azok az évek, amelyekre úgy emlékszünk majd vissza, hogy bár sokat küzdöttünk, mégis legyőztük a kihívásainkat…

A Plútó 1532-es Vízöntőbe lépését követő egy éven belül VIII. Henrik király az anglikán egyház fejévé nevezte ki magát. A reformációt követő közvetlen időszak ez, első ízben kiadják a német nyelvű teljes bibliát.
Amikor a Plutó előzőleg a Vízöntőben járt 1778-1798 között, éppen aláírták az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát, illetve a függetlenségi háború ennek az időszaknak a közepén ér véget. De ekkor volt a haiti forradalom, a francia forradalom és az ipari forradalom kezdete is.”

A Plútó, amikor most ezt megelőzően a Bak jegyén haladt át (2008-2023) gazdasági válságot, nagyvállalatok-bankok állami megmentését, a pénzügyi rendszer hibáit erősen jelző történéseket, illetve sok pénznyomtatást és inflációt hozott. Ugyanakkor a Covid is megjelent, amikor gyakorolhattuk az „állampolgári szófogadást”. A Plútó a Bakban felfedte a társadalmi rendszerekben a korrupciót, , leleplezte a hatalmi és akár szexuális visszaéléseket, bántalmazásokat, illetve a társadalmat úgy formálta át, hogy a „politikai korrektség” jegyében, a hagyományos értékeket háttérbe szorította.

A következő megálló: Vízöntő. Kérem figyeljenek a peronon!

A Vízöntő levegő jegy – és eleve a „Nagy Együttállás” ciklusában (Szaturnusz – Jupiter) is egy új 200 éves levegő korszak kezdődőtt 2000/2020-ban, tehát kétszeresen is megjelenik a levegő elem most a Plútó révén. A levegő, pedig a kommunikációval, kapcsolódással, gondolatisággal függ össze.

Mire számíthatunk, mi fog történni ebben a 20 évben?

A Plútó belépése a Vízöntőbe rendkívüli technológiai fejlődést és tudományos felfedezéseket hozhat, amelyek forradalmasítják az univerzumról és a valóságról alkotott elképzeléseinket. Az egyik érdekes jelenség az AI – Mesterséges Intelligencia előretörése, ami nagyon komoly átalakulásokat fog hozni a munkavégzés módjában, különféle szakmákban és még felmérni sem lehet, hogy milyen sok terület fog megreformálni. Mindez pedig az online töltött idő növekedését, a személyes interakciók csökkenését eredményezheti, ami elidegenedéshez és a társadalmi elszigeteltség növekedéséhez vezethet. Mindezek a hatások arra ösztönözhetik az embereket, hogy a technológiától eltávolódva, önfenntartó, közösségi életvitelt keressenek.
A horizontális szervezeti struktúrákon alapuló alternatív rendszerek is teret fognak nyerni, amennyire hagyják őket. A Vízöntőben lévő Plútó arra készteti a társadalmat, hogy újragondolja azokat a régi tradíciókat, eszméket és hagyományokat, amelyek megújításra szorulnak, különösen a humanitárius jogokhoz és a technológiához kapcsolódó területeken. Az emberi jogok témájában várhatunk még nagyobb változásokat az egyéni különbségek tiszteletben tartása kapcsán. Hasonlóképpen az uniformizálás is erősen megjelenhet.

  1. június végétől – augusztusig.

Érdekes jelensége a mostani Plútó Vízöntőbe való belépésének, hogy rögtön kvadrát aspektusba kerül a Holdcsomópontokkal, amely az emberiségnek egyfajta karmikus tengelye. A felszálló holdcsomópont és a leszálló holdcsomópont, tulajdonképpen egy pont az ekliptikán, amely 18 év alatt tesz egy kört. Most ez a tengely a Bika-Skorpió jegyek elején van. Azt, hogy a Plútó kapcsolatba kerül a holdcsomópontokkal – egyfajta lehetőségnek tekinthetjük, ahol szembesülhetünk múltbéli döntéseink következményével vagy felerősödhet bennünk mindaz, amivel akadályozzuk magunkat céljaink elérésében. Érdemes figyelni, hogy mit hoz elén a sors, milyen témákat, kihívásokat, hiszen ezek most fontos kulcsok lehetnek a továbblépéshez. Ez a hatás legerősebben néhány hónapon át lesz jelen.

Mikor lép a Plútó a Vízöntő jegyébe?

2023 március 23. – június 11. Első betekintés (majd a retrográd mozgása miatt visszalép a Bakba rövid ideig)

2024. január 20. – szeptember 1. (második fázis)

2024. november 19. – 2043. március 8.-ig. (innentől már csak a Vízöntő jegyén halad át)

A folyamat végére, 2044-re a társadalmi normák és ideológiák radikális átalakulása várható. Lehet, hogy a virtuális valóság, kiterjesztett valóság MI (Mesterséges Intelligencia) még jobban beépül a mindennapi életbe, és új rendszereket kezdünk majd használni. Egy biztos: folyamatosan gyorsulnak körülöttünk a dolgok, azaz nagyon más lesz a világ 20 év múlva. Mindezeket a változásokat, belső tartással, és szívünkhöz való kapcsolódás erősítésével ellensúlyozhatjuk, illetve szoros baráti és szociális kötelékeinkkel, mert ez lesz az igazi megtartó erő számunkra.

Milyen esetben érint téged személyesen?!

Első körben mindazokra rendkívüli hatással lesz, akiknek a fix jegyekben, azaz Bika, Oroszlán, Skorpió, Vízöntő jegyekben (és azon belül is 0-5 fok között) állnak égitestei, érzékeny pontjai, mint az Aszcendens, MC, Nap, Hold, Merkúr, Vénusz és Mars! Ha pedig több minden is érintett kérem a biztonsági öveket becsatolni!
A Plútó személyes tranzitja lassú- értsd több éven át tartó, egyszeri, rendkivül mély metamorfózist hoz.

Ha ismered a születési képletedet láthatod, hogy mely életterülteket érint a Plútó a Vízöntőben.
Itt megnézheted a képletedet: Képletszámítás

Mind az érintett égitest elvei, mind pedig a házhelyzet fontos, illetve, hogy az adott érintett égitest milyen életterületeket ural még a képletedben! 

Ha szeretnéd tudni, hogy számíthasz-e Plútó típusú kihívásokra, mire figyelj és hogyan kezeld az esetleges nehéz élethelyzeteket, keress fel egy konzultációra