Vigyázat! A kéziféket kioldjuk és sugárhajtásra kapcsolunk!
Ahogy előző cikkemben írtam Január elsejével a Mars a Kos jegyébe lépett! Hazaért és uralkodik – ez kitűnő, hiszen a Kos – Mars energia a törekvés, a haladás, a cselekvés nyers erejét adja nekünk. Január utolsó két hete nagyon nehéznek bizonyult, a Szaturnusz nagy kihívások elé állította a belső erőinket. Egyrészt akadályokkal, belső feszültségekkel, ellenállással és frusztrációval találkozhattunk, másrészt pedig felerősödhetett bennünk a szándék a változásra, változtatásra. Ahogy írtam is padlógáz, kézifékkel, a kerék kipörgött és füstölt. A kéziféket pedig szép lassan felengedi a szaturnikus égi kéz. Remélem mindenki túlélte ezt az időszakot, sőt előrehaladt kisebb nagyobb dolgokban, a nehézségekkel együtt valamit meg tudott valósítani egy szintlépést az életében.
Azonban most is ide kell biggyesztenem egy DE szócskát:) – Még nincs vége ennek az intenzív időszaknak!
Az eddigi padlógáz + fék kombinációról felengedi az ég a féket (nem teljesen) és hirtelen az autón egy maximumra kapcsolat sugárhajtás is megjelenik amely úgy kilövi az autót, hogy a hagyományos közlekedéstől bizony búcsút inthetünk. Most még intenzívebb és robbanékony erők jelennek meg. Már meg is jelentek!
A Mars az Uránusszal való együttállásához közeledik. A Mars – erő és akarat találkozik az Uránusszal – hirtelen, felszínre hozó, változás. Mindezt egy különleges helyen teszi. A Kos jegyének 29. fokán, amelyet sokszor kritikus foknak is tekintenek, mert az utolsó foka a jegynek, mielőtt a következő jegy kezdődik. Maga az a tény, hogy az Uránusz itt a Kos 29. fokán a Bikába való belépésére készül – ez már önmagában egy robbanékony, lázongó erő. Ha ehhez hozzávesszük, hogy már most ott van a Mars pár fokra tőle, amely olyan, mint egy ravasz a pisztolyon, akkor elképzelhetjük ennek az állásnak az erejét.
A legszebb, hogy mindez február 10-13-án csúcsosodik, azaz Valentin napra különleges élményekre számíthatunk. Nem tudom eldönteni, hogy hová érdemes a párunkat vinni, mert az étterem lehet túl érzékeny és törékeny hely ezekhez az energiákhoz. Esetleg ha a feszültségeket kiadtuk és kimondtuk mindazt, ami kimondásra várt, akkor utána már létrejöhet egy szép este. Hacsaknem az uránikus váratlan dolgok közbe nem szólnak.
Eközben a Vénusz is átlépett a Bak jegyébe és innen az imént leírt állásnak feszül neki. Mit jelent ez?
Kapcsolatrendezés!!! Kimondás! Feltárás! Régi feszültségek, kimondatlan dolgok felszínre kerülése. Egy hihetetlen jó lehetőség, hogy változzunk a másik által, felemeljük a szőnyeg sarkát és megnézzük, mit is söpörtünk oda. A Vénusz a Bakban a Szaturnusszal egy jegyben áll és közeledik az együttálláshoz és a Szaturnusz megmutatja egy kapcsolat valódi alapjait és mélyítheti az elköteleződést és az egymásért való felelősségvállalást.
Készüljetek fel a hirtelen változásokra! Sőt arra nem is lehet! Készüljetek fel, hogy bármi bárhogy alakulhat és minden, ami felszínre a lelkünkből vagy élethelyzetünkből, az rendben van és helye van.
Antal Péter