Orosz-Ukrán háború következő nagy szakasza

2023 május – június

Ebben a cikkben szeretném bemutatni, hogyan látható, hogy az Orosz-Ukrán háború a következő intenzív szakaszába lépünk 2023. május 5-7. között! A továbbiakban kifejtem, hogy miből jutottam erre az álláspontra.

A világi-történeti asztrológia, azaz a világpolitika színpadán lejátszódó folymatokat asztrológiai szemszögből vizsgálni számomra az egyik legizgalmasabb terület.

A világi asztrológia: az ember közreműködése nélkül is bekövetkező dolgok előrejelzése, úgy mint szárazság, jégeső, árvíz, cunami stb.

A történeti asztrológia pedig az ember közreműködésével létrejövő történéseket vizsgálja és jelzi előre, mint birodalmak virágzása és bukása, háborúk, gazdasági folyamatok stb.

A középkori asztrológia gyakorlatában ezek a vizsgálódások összetett folymatok, amelyek során nagyobb világciklusokat, a Nagy Együttállások képletét (Jupiter – Szaturnusz) 1000 éves / 250 éves / 20 éves képleteit és ún. quartál képleteket (pl. Tavaszi napéjegyenlőség) vizsgálunk. Hamar nyilvánvalóvá válik, hogy ez egy időigényes és precizitást igénylő munka, amelynek, ha nekivágunk jó, ha pontosan tudjuk, mi az, amit keresünk, milyen időszakot vizsgálunk, mert könnyen elveszhetünk a részletekben.

Az Orosz-Ukrán háború kapcsán, idő hiányában nem ezt az utat választottam, hanem egy egyszerűbb módszert, amivel úgy gondoltam elég pontosan lehet látni mi történik körülöttünk. Az asztrológia egy olyan iskolája felé fordultam, amely nem közismert: az ún: Uránuszi asztrológiához.

Az Uránuszi asztrológia vagy hamburgi iskola egy olyan asztrológiai rendszer, amelyet Alfred Witte alapított a 20. század elején Hamburgban, Németországban.

Az Uránuszi asztrológia vagy hamburgi iskola egyik jellegzetes eszköze a 90 fokos tárcsa, amelyet Alfred Witte fejlesztett ki. Ez egy olyan grafikus ábrázolás, amelyen a 360 fokos horoszkópot egy 90 fokos tárcsára vetítik. Ennek a tárcsának az előnye, hogy olyan égitest kapcsolatokat is látni lehet vele 22,5 fokonként, amelyek a 360 fokos tradicionális megjelenítésben nem. Ez egy főként felezőpontokkal operáló rendszer – két égitest közti távolság fele = egy harmadik égitest pozíciója. Tehát összeköt 3 vagy több égitestet/pontot.

Az Uránuszi rendszer egyik sarokköve a hipotetikus égitestek használata. Az űrutazás előtt már kidolgoztak módszerekek arra, hogy még fel nem fedezett bolygók létezését igazolják. Az ilyen spekulációkat az Uránusz és a Neptunusz felfedezése is ösztönözte, és előrevetítette a Plútó (1930) és a Chiron (1977) egy eredetileg bolygónak hitt üstökös felfedezését.

A kutatások 8 ilyen hipotetikus bolygó létezését sugallták, amelyek a Cupido, Hádész, Zeusz, Kronosz, Apollón, Admetosz, Vulkánosz és Poszeidón nevet kapták. E bolygók mindegyike sajátos szerepet kapott a képletben. Habár ezek nem látható égitestek és rendkívül nagy keringési ciklussal bírnak, a gyakorlatban hihetetlen pontosággal látható a működésük.

Ebben az írásban az Orosz-Ukrán háború kapcsán szeretném megmutatni azt, hogy miért tartom egy nagyon jó rendszernek, illetve hogy mire számíthatunk az események alakulását illetően.

A következőkben néhány 90 fokos tárcsát mutatok az orosz-ukrán háború kitörésétől 2022.02.24 – 2023.07.06 -ig. Megpróbálom érthetően és egyszerűen elmagyarázni, hogy mi látható ezekből a képletekből.

Néhány alapvető szempont a 90 fokos tárcsák értelmezéséhez:

1. A 90 fokos tárcsa tetején egy Kos szimbólum látható, ez jelzi a Kos jegyének 0 fokát, azaz a tavaszi napéjegyenlőség pillanatát, amelyet világtengelynek is hívnak. A világtengellyel, ha egy vagy több dolog kapcsolatba kerül, az mindig az egész világra vonatkozó jelzéseket hordoz. mondhatni a világtörténelem színpadán zajló dolgokról szól.

2. A tárcsán látható egy kereszt, amelynek a végein egy-egy nyíl van. A tetején egy nagyobb nyíl található piros körvonallal, amely a világtengelyre (Kos szimbólum) mutat.

3. Ha bármilyen bolygó a kereszt bármely végével találkozik, azt jelenti, hogy egyúttal a világtengellyel is kapcsolatba kerül. (Ha a kereszt, mint most a világtengelyre van állítva)

Az első tárcsán az Orosz-Ukrán háború kitörésének pillanatát látjuk: 2022.02.24.

Pirossal bekarikáztam a bal oldalon azt, amikor a háború kitörésének napján a kereszt bal ágával együtt áll a Mars és a Zeusz. A Zeusz nagyon lassú mozgású égitest: tüzet, fegyvereket, katonaságot, gépezetet, fogantatást, kreativitást, céltudatos cselekvést, lendületet és megszállottságot jelöl. A Marssal együtt, pedig kulcsszavai: fegyverek elsütése, katonai gépezet, katonai tevékenység, ágyúzás, tüzek és tűzvészek.

A második ábrán a 2022.07.24 képlet látható

Itt látható, hogy a Zeus távolabb került a tengelytől, retrográd (visszafelé) mozgásának köszönhetően, de még mindig igen közel van a tengelyhez – néhány fokon belül.

A következő ábrán 2023.05.07 látható

Az itt látható Zeus – Mars együttállás a világtengellyel megegyezik azzal az állással, mint amit a háború első napján láttunk. Ebből, pedig feltételezhetjük, hogy ez az időpont a háború felerősödését, új csapásokat jelez. Még számos jelzés van, ami mindezt alátámasztja.

A 2023.06.06 -ra felállított képlet

A nyári időszak nagyon intenzívnek látszik. Sok minden úgy áll együtt, hogy arra következtethetünk, a háborús hatások felerősödnek, a frusztráció és erő használata növekedni fog júniusban és júliusban. (Zeus = Vulcanus/Hades = Szaturnusz, Zeus=Hades/Apollon). Ezek a piros nyilak végeinél találhatóak. Ezeknek az állásoknak a kulcsszavai: nyers erő, gonoszság, komoly veszély, bűnözés, aljas és brutális tettek, főbenjáró bűncselekmények, gyilkosságok.

Összegezve tahát azt láthatjuk, hogy sajnos az Ukrán-Orosz háború felerősödése várható a következő hónapokban, méghozzá 2023. május 5-7. között. Lehet, hogy ez lesz a háború 2-3 legkeményebb hónapja. Azt, hogy újra felerősödnek a harcok már azok az elemzők is megmondták, akik a háborút önmagában világi szempontok alapján elemzik. Ezekben a képletekben az időzítés nagyon jól láthatóvá válik, és mivel a világtengelyről van szó, ezek a hatások nem korlátozódnak csak a Orosz-Ukrán háborúra, hanem benne van a Tajvan-Kína konfliktus eszkalálódása is. Amíg a Zeus a többi fent említett bolygóval a világtengely körül mozog, addig nem számíthatunk lezárásra… Sajnos az állások, változó intenzitással, de még a 2024 év során is felerősödnek, bár egyre távolodva a világtengelytől enyhülést mutatva, de talán még nem eléggé ahhoz, hogy teljesen véget érjenek a konfliktusok. Mindenesetre bízzunk benne, hogy az emberség győzedelmeskedik-.

Nehéz időket élünk, és sok dolog zajlik egyszerre a világban. Vajon mi mit tehetünk ebben a helyzetben? Bár látszólag a háború rajtunk kívül zajlik, mégis fontos látnunk, hogy mi is tehetünk ellene. Akár azzal, hogy rendezzük a saját konfliktusainkat, ha vannak ilyenek, vagy azzal, hogy odafigyelünk a saját gondolatainkra, érzéseinkre, tetteinkre. Ha igyekszünk megőrízni az egyensúlyt az mindennapokban, ha sikerül bizalommal lenni az életünk felé, azzal már kicsit hozzájárultunk a világ eseményeinek pozitív irányú alakításához.

Ha szeretnél értesülni új cikkeimről iratkozz fel a hírlevelemre az oldal alján! Ha pedig tisztábban szeretnél látni az életeddel kapcsolatosan itt jelentkezhetsz személyes konzultációra.