Padlógáz és egy kis kézifék – a január címszava

Január elsejével a Mars a Kos jegyébe lépett! Hazaért és uralkodik – ez kitűnő, hiszen a Kos – Mars energia a törekvés, a haladás, a cselekvés nyers erejét adja nekünk. Ha tehát azt érezzük, hogy felpörögtünk, és semmi sem szabhat határt terveink megvalósításának, ha úgy érezzük magunkat, mint a rajtvonal előtt álló, a verseny megnyerésére készülő, túlfűtött élsportoló, akkor összhangban vagyunk az égi rezdülésekkel.

Minden készen áll ahhoz, hogy haladjunk, fűt belülről a belső hang. DE sajnos a padlógázzal történő kilövést megakasztja a kézifék, a bikaviadalra készülő bikát nem engedik ki a karámból. Ez a január 20 körüli Szaturnusz kvadrát problematikája. Sőt “szegény” Merkúr is belekeveredik, így nem csak a frusztráció, hanem az indulatban kitörő heves szóváltások is megjelenhetnek, mint a gőz kieresztésének egyik könnyebb útvonala. Hiába lelkesít hátulról és varázsolja elénk a Nyilas Jupiter a távoli célok beteljesülésének diadalittas képét. Bizony a január közepébe homokszem kerül a gépezetbe.

Mit tegyünk tehát? Először is ne lepődjünk meg, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy elképzeltük. Másodszor is, ne gondoljuk azt, hogy amit elterveztünk, az nem helyénvaló. Inkább próbatétel ez – a türelem és a kitartásé. Hiszen ebben az évben minden az építkezésről szól, mert a Bak dominál. Figyeljünk oda, nyugodjunk meg, vegyünk mély levegőt. El fog múlni ez az időszak, és akkor tovább haladhatunk utunkon a siker felé.

Amíg a Mars a Kos jegyében – a saját otthonában tartózkodik, nagyon jól lehet a belső erőhöz kapcsolódni és dolgozni azokkal a blokkokkal, amelyek a saját belső erőnkhöz való kapcsolódás útjában állnak.

Ezért is helyeztem a Mars bolygóworkshopot erre az időpontra, február 2-re, ahol körbejárjuk a személyes képleted Mars állását, hogy megismerd és tisztán kapcsolódj a belső erődhöz. Ekkor a Mars már túl van a Szaturnusz korlátozó kvadrátján, de még előtte áll az Uránusz együttállásnak, amely nagyon izgalmas és robbanékony erőnek ígérkezik a Kos 29. fokán február 12-ke körül, mielőtt az Uránusz végleg a Bikába lép.

2019-01-14T12:36:26+00:00

Leave A Comment